A Nagy Vagy! a magyarországi és a határon túli magyar általános iskolák csapatainak fantasztikus hangulatú, grandiózus versenye minden vasárnap délelőtt a TV2 képernyőjén. A tizennégy héten át tartó viadal látványos erőpróbáinak résztvevői - gyerekek, tanárok, szülők és sztárok - földön, vízben és levegőben mérik össze erejüket, ügyességüket és tudásukat a dicsőségért és a fantasztikus fődíjakért. Sőt a Nagy Vagy! több ennél: mozgalom, amelynek követői hétről hétre vizsgáznak lelkesedésből, összefogásból, önzetlenségből és kitartásból.
A KÖZVETÍTÉSEK HÁZIGAZDÁJA:
Szabó Máté
Szabó Máté 1981-ben született Kecskeméten. Első iskolája a Kodály Zoltán Ének-Zenei Általános Iskola, Szakközépiskola és Gimnázium volt. 1993-tól a Kecskeméti Katona József Színház több produkciójában játszott. Az érettségi után a Pesti Magyar Színiakadémián folytatta a tanulmányait, ahol 2003-ban végzett. Vendégművészként játszott az Ódry Színpad, a Piccolo Színház és a Tropicarium Színház produkcióiban. 2003 őszétől a Magyar Színház tagja.
A TV2 nézői a telefonos játékok vezetőjeként és természetesen a Nagy Vagy! házigazdájaként ismerik és szeretik a Time, illetve az El Tornádó együttes énekeseként és szinkronszínészként is népszerű fiatal művészt.
A ZSŰRI ELNÖKE:
Martinek János
Olimpiai és világbajnok öttusázó, csapatban és egyéniben is. Az öttusaszövetség tagja, versenybíró, a Magyar Diáksportszövetség alelnöke. Sportos családba született, édesanyja kosarazott és súlylökő volt. Ő a Budapesti Spartacusban kezdett szertornázni, később egy úszó tanfolyamon fedezte fel Malczkó István, aki 1975-ben átirányította a Csepel együttesébe, ahol ifj. Benedek Ferenc volt az edzője. 1982-től a Budapesti Honvéd öttusázója volt, 1999-ban vonult vissza az élsporttól.
Látogass el
Facebook-oldalunkra is!
A versenyről