
Az egészséges életmód jegyében idén a Nagy Vagy!-ban egy új játék vette kezdetét. A versenyben induló csapatoknak egy-egy mozzarella sajttal készített ételkülönlegességet kell magukkal hozniuk, amelyet a zsűri megkóstol, elbírál, és a legfinomabb ételt készítő csapatot egy ajándékcsomaggal jutalmazza. Ebben a rovatban a csapatok különleges ételeinek receptjeit gyűjtjük össze, hogy otthon is rekonstruálni lehessen a finom falatokat!
MOZARELLÁS CSIRKEMELL
Hozzávalók két főre:
1 egész csirkemellfilé szeletekre vágva
1 fej vöröshagyma
1 konzerv hámozott paradicsom
10 dkg mozzarella
ízlés szerint só, bors, oregano, bazsalikom
Elkészítés:
A hússzeleteket két evőkanál forró olívaolajon elősütöm, majd egy tűzálló tálba helyezem és félreteszem. A vöröshagymát kockára vágom, majd üvegesre párolom. Beleteszem a paradicsomot, sózom, borsozom, majd addig főzöm, amíg sűrű paradicsomszósz lesz belőle. Utána beleteszek egy kis friss oreganót és bazsalikomot. A hússzeletekre rákarikázom a mozzarellát, ráöntöm a paradicsomszószt. 220 fokos sütőben addig sütöm, míg a mozzarella ráolvad a húsra. Burgonyapürével tálalom.
CUKKINIS MOZARELLA FALAT
Hozzávalók két főre:
15 dkg mini mozzarella
2 kisebb cukkini
4 szár menta
80 ml olívaolaj
1 gerezd fokhagyma, préselve
1 tk tört koriander mag
1 ek reszelt citromhéj
durva só, őrölt bors
Elkészítés:
A cukkinit megmossuk, áttöröljük, majd egy zöldségpucolóval vékony csíkokat hámozunk belőle. A mozzarella golyókat lecsorgatjuk, majd a cukkini csíkokba becsavarjuk. Egy légmentesen zárható üvegbe helyezzük a göngyölegeket, szorosan egymás mellé, közéjük mentaleveleket teszünk. Elkeverjük a többi hozzávalót, ezt a tekercsek tetejére öntjük.
Jól lezárjuk, három napig a hűtőszekrényben marináljuk – majd egy héten belül fogyasszuk el!
MOZARELLÁS PENNE HIDEGEN
Hozzávalók két főre:
12,5 dkg penne
1 zacskó mozzarella
2 paradicsom
10 dkg kukorica
bazsalikom, fokhagyma, olaj, só
Elkészítés:
A tésztát kifőzöm, lehűtöm. Felkockázom a mozzarellákat és a paradicsomot, hozzáadom a kukoricát és összekeverem a tésztával. Rengeteg bazsalikommal, fokhagymával, olajjal és sóval ízesítem.
MOZARELLÁS SALÁTA
Hozzávalók két főre:
1 fej hagyma
20 dkg paradicsom
25 dkg mozzarella golyó
Balzsamecet, só, bors, bazsalikom
Elkészítés:
Olívaolajon megpirítjuk a hagymát. A kockára vágott paradicsommal egy percIG melegítjük és balzsamecettel meglocsoljuk. A végén a nagyobb kockára vágott mozzarellát is beletesszük, sózzuk, borsozzuk, bazsalikommal ízesítjük. Pirított kenyérrel tálaljuk.
MOZARELLÁS PARADICSOMOS CSIRKE BATYUBAN
Hozzávalók két főre:
A tésztához:
2,5 dl liszt
5 dkg vaj vagy margarin
½ kiskanál só
3 ek hideg víz
tojássárgája
A töltelékhez:
1 egész csirkemellfilé csíkokra vágva
10 dkg pizza mozzarella reszelve
10 dkg paradicsom felkockázva
ízlés szerint só, bors, oregano, bazsalikom
Elkészítjük a tésztát: A lisztet és a sót összekeverjük. Adjuk hozzá a vajat és keverőgéppel dolgozzuk össze. Adjuk hozzá a vizet és dolgozzuk tovább. Úgy tűnhet, hogy kell még hozzá víz, de nem. Gyorsan formázzuk cipóvá, tegyük tálba, fedjük le és legalább fél órára (de lehet több időre is) tegyük hűtőbe.
Addig dolgozzuk össze a tölteléket: a húst fűszerezzük és keverjük össze a paradicsommal és a reszelt sajttal.
Felhasználás előtt vegyük ki a tésztát a hűtőből, hagyjuk kicsit megenyhülni, hogy a tészta még hűvös, de már nyújtható legyen. Lisztezett deszkán nyújtsuk ki, a kinyújtott és felvágott tésztára kis kupacokat halmozunk a töltelékből. A tésztát kétrét hajtjuk és lenyomkodjuk a széleit, hogy sütés közben ne folyjék ki a töltelék leve, a batyuk tetejét megszurkáljuk, megkenjük tojássárgájával. Sütőpapírral bélelt tepsibe rakjuk és 220 fokon 15-20 percig sütjük.
MOZARELLA SALÁTA HAGYMÁS ÖNTETTEL
A mozzarella sajtból szép szeleteket vágunk. A legszebb paradicsomokból szintén szép, a mozzarella szeletekkel közel megegyező szeleteket készítünk, csak a sajthoz illőket használjuk fel. A salátástálra ízlésesen elrendezve, felváltva tesszük a sajtot a paradicsommal vagy részben egymásra fektetve vagy egymás mellé állítva.
Az öntet: kevés balzsamecetet összekeverünk jó minőségű olívaolajjal, jól kidolgozzuk, milliméternyi nagyságúra vágott finom hagymát adunk hozzá. A hagyma szinte alig látszik, az öntet ízét adja, semmi darabos nem lehet benne. A hagymával újra jól átdolgozzuk az öntetet, majd finoman megcsepegtetjük vele a mozzarella-paradicsom szeleteket. Csak kevés kell, semmiképp sem úszik az öntetben.
A tál üres részeibe mozzarella gyöngyöket és olíva bogyót (feketét és zöldet is) teszünk, nem csak díszítési mennyiségben. Friss, zöld oregano levelekkel díszítjük. Külön sót nem igényel.
MOZARELLÁS ŐSZIBARACK
sonkás bugyorban, kapribogyóval megbolondítva, salátaleveleken fekve, áfonyával áthúzva
Hozzávalók és elkészítés:
Végy két szelet sonkát, lehetőleg abból az erdőből valót, hol a vén Duna ered! Tedd őket kereszt alakban egymásra laposabbik tányérodon! Közepükben helyezz egy félbevágott, ízletes őszibarackot, jófélét, mely magjától és héjától szívesen megválik! Ennek belsejébe tégy finom bogyókat, melyek a csodás Capri szigetéről valók, valamint a napos Itália földjéről származó isteni mozzarella darabkákat! Csomagold be őket a sonkaszeletekbe, hogy ízeik és zamataik a meleg hatására egyesülhessenek, és fogyasztóikat elkápráztassák! Helyezd őket sütőlapra, majd a meleg kemencébe – ennek hiánya esetén a sütő is megfelel a célnak – és süsd fertály órácskáig!
MOZARELLA POPEYE MÓDRA
Hozzávalók két főre:
30 dkg mozzarella sajt
50 dkg friss paraj
15 dkg bacon szalonna
10 dkg reszelt sárgarépa
3 tojássárgája
1 dl olívaolaj
szerecsendió, só, bors
Elkészítés:
A szalonnát, a parajt és a mozzarella sajtot apróra vágjuk és összekeverjük. Hozzáadjuk a reszelt sárgarépát, majd a végén a felvert tojásokat is. Reszelt szerecsendióval, sóval és borssal ízesítjük, majd gombócokat formálunk belőle.
Forró olíva olajban kisütjük.
MOZARELLA SALÁTA
Hozzávalók két főre:
4 db mozzarella golyó
1 citrom
1 szelet kaliforniai paprika (chilipaprika is lehet)
1 kisebb csokor petrezselyem
kb. 8 ek tejföl
só, bors, olívaolaj
tálaláshoz: paradicsom, olívabogyó, pirítós
Elkészítés:
A mozzarellát szeletekre vágjuk, egy lapos tányérra rakosgatjuk és jól megkenjük a szeleteket tejföllel. Sózzuk, borsozzuk. A citrom héjából krumplihámozóval levágunk kb. 3 nagyobb csíkot és ezt vékonyka csíkokra vágjuk, rászórjuk a sajtra, majd a fél citrom levét is rácsurgatjuk. Megkóstoljuk, hogy elég sós, illetve elég citromos-e. rácsíkozzuk nagyon vékonyan a paprikát, rátépkedjük a petrezselymet, de ne túl apróra, látszódjanak a szép levelek. Végül, ha megkóstoltuk és jók az ízek, ízlés szerint, kb. 2 ek. olívaolajat csurgatunk rá. Díszítjük, tálaljuk.
MOZARELLA TEKERCS
A felmelegített mozzarella sajtot kisodorjuk, miután megkenjük pestoval, ráhelyezzük a vékonyra szeletelt füstölt sonkát és a sajtkrémbe kevert apróra darabolt olívabogyót. Feltekerjük és szeleteljük.
MOZARELLA PANNA COTTA
20 dkg apró darabokra tépdesett mozzarellát főzőtejszínnel, tejjel, fokhagymával, olívaolajjal, sóval, frissen őrölt borssal, bazsalikom levéllel, botmixerrel összepépesítünk. Zselatinnal összekeverve formában kidermesztjük.
TÖLTÖTT MOZARELLA GOLYÓK
A mini mozzarella golyókat felmelegítjük és kisodorjuk. Az így kapott korongokat megtöltjük gyümölccsel (szilva, szőlő, füge).
MOZARELLÁVAL TÖLTÖTT VADRIZS GOLYÓK
A vadrizskeveréket megpároljuk. A mini mozzarella golyókat négyfelé daraboljuk. A rizshez tojást, olívaolajat és sót keverünk. A rizses keverékből lapítunk egy korongot, amelynek közepébe beletépve a mozzarella darabkából golyót formálunk. Zsemlemorzsába forgatva olajban kisütjük.
NYÁRSRA HÚZOTT MOZARELLA
A mini mozzarellát vékonyra szeleteljük és ugyanígy vagdaljuk fel a retket, piros és a fehér szőlő szemeket, valamint a fügét. Fogpiszkálóra váltogatva felfűzzük. A koktélparadicsom belső leves részét eltávolítjuk. Helyére mini mozzarellát helyezünk.
MOZARELLÁS MUFFIN
Lisztből, élesztővel, olajjal tésztát kelesztünk. A tésztából korongot formálunk, melyet az alábbi hozzávalókból készült töltelékkel töltünk meg: laskagomba, só, bors, hagyma, fokhagyma, olaj. A megtöltött kosárkákat fordítva rakjuk a muffin formába és megsütjük. A félbevágott mini mozzarella darabkákat nyolcad szeletelt delicate mozzarellával rápirítjuk.
CSILLAGKARFIOL MOZARELLA LAPOCSKÁN
A mini mozzarella golyót felmelegítés után kisodorjuk és megkenjük ajvárral. Ráhelyeztük a csillagkarfiolt.